KUTYÁK VÉDŐOLTÁSAI

Nagyon sok állat betegedik meg, vagy pusztul el olyan fertőző betegségben, amely ellen vakcinázással hatékonyan lehetett volna védekezni.
A betegségeket kiváltó vírusok és baktériumok igen elterjedtek a környezetben.
Az utcán, a kertben bármikor fertőződhet kedvence, akár úgy is, hogy nem érintkezik közvetlenül beteg állattal!
Bizonyos vírusok akár több hónapig fertőzőképesek maradnak a környezetben és cipőtalpon, ruházaton behurcolhatjuk azokat a lakásba is.
A megbetegedett állatok csak hosszadalmas és költséges kezeléssel gyógyíthatók, bizonyos betegségek pedig nem gyógyíthatóak, legfeljebb a tüneteket lehet csillapítani, sőt az állat elhullása sem kerülhető el.
A vakcinában lévő elölt vagy gyengített mikroorganizmus az állat immunrendszerét ellenanyag termelésre készteti, amely megvédi a szervezetet a fertőző kórokozókkal szemben. Ez a védelem az immunitás.
A kölykök a születésük után az anyjuk tejével ellenanyagokat is felvesznek, amelyek több héten keresztül megvédik őket a fertőzésekkel szemben, de az anyai immunitás elmúltával a kölykök védtelenné válnak a fertőző betegségekkel szemben, ezért kell a kölyköket vakcinázni.
Teljes védettség csak a 2-3 hét különbséggel megismételt vakcinázás után alakul ki.
Ez a védettség is idővel csökken és az állat újra fogékonnyá válhat a fertőzésekre, ezért kell rendszeres (évenkénti) védőoltással az immunitást fenntartani.
A rendelőben használt legmodernebb vakcinák biztonságosak, károsodást nem okoznak Kedvencének.

Kutyák fontosabb fertőző betegségei:

PARVOVÍUSOS BÉLGYULLADÁS
Hazánkban alig pár évtizede megjelent vírusos betegség, amely bűzös, véres hasmenéssel, hányással, hasi fájdalommal, lázzal, elesettséggel, étvágytalansággal jár.
Súlyos fokú kiszáradást okoz, amely az állat pusztulásához vezethet.

SZOPORNYICA
A vírus kutyáról kutyára belégzéssel terjed. Főbb tünetei az orrfolyás, köhögés, kötőhártya gyulladás, hányás, hasmenés, láz, súlyos májkárosodás, göcsök, idegrendszeri tünetek.
A beteg állatok jelentős része a gyógykezelés ellenére elpusztul.

FERTŐZŐ MÁJGYULLADÁS
A betegséget okozó vírus közvetlen érintkezés útján terjed és súlyos májkárosodást, gyakran elhullást okoz.
A kezdeti jellegtelen tüneteket követően (láz, sápadtság, hányás, hasmenés) a májkárosodásra utaló sárgaság alakul ki. Gyakran elhullást okoz.

LEPTOSPIROSIS
A betegséget baktériumok okozzák, fertőzött állatok vizeletével terjed. Az embert is megbetegíti!
A vesét és a májat károsítja. Súlyos esetben elhullást, enyhébb formában krónikus máj- és veseelégtelenséget okoz.

KENNEL KÖHÖGÉS
Általában több kórokozó, vírus és baktérium, együttes fertőzése hozza létre. Száraz, erős köhögés, orrfolyás, súlyos esetben tüdőgyulladás alakul ki.

CORONAVÍRUSOS BÉLGYULLADÁS
Enyhébb-súlyosabb hasmenést okoz, gyakran társul parvovírus fertőzéshez.

VESZETTSÉG
Gyógyíthatatlan vírus okozta agy- és gerincvelő-gyulladásban megnyilvánuló betegség, amely az emberre is közvetlen életveszélyt jelent.
A betegség kialakulása védőoltással megelőzhető, de a már beteg állat vagy ember gyógykezelése kilátástalan.
A kutyák veszettség elleni immunizálását törvény írja elő, amelynek elmulasztása szabálysértési eljárást von maga után.
A rendelet szerint kötelező minden három hónapos kort elért kutyát harminc napon belül, majd hat hónapon belül ismételten veszettség ellen beoltani.
Az egy évnél idősebb kutyák oltása évente kötelező.

LYME BORRELIOSIS (LYME-KÓR)
A betegség kórokozóját kullancsok vérszívásuk során terjesztik. Tünetek 1-4 héttel a csípést követően alakulnak ki.
Az emberi fertőzésre jellemző kokárdaszerű, körkörösen terjedő bőrpír kutyákon nem látható.
A kórokozó borreliák valamennyi szervet képesek megtámadni, így a tünetek rendkívül változatosak lehetnek.
Leggyakrabban sokízületi gyulladás miatti sántaság, idegrendszeri elváltozások, szívpanaszok,
vese és szemtünetek jelentkeznek, más esetekben csak láz, étvágytalanság, lesoványodás tapasztalható.
A betegség gyógykezelése sokszor nehéz, hosszadalmas és igen költséges.
Az emberekkel ellentétben, a kutyák számára létezik megfelelő védettséget adó, biztonságos védőoltás a betegség ellen.

BŐRGOMBÁSODÁS
Gombás bőrfertőzést több gombafaj képes előidézni, amelyek zoonózisok, azaz állatról emberre terjedő megbetegedések.
Az állatok bőrén mindig találhatunk különféle gombákat, amelyek egészséges immunrendszer esetében nem okoznak tüneteket,
így gyakran a gazdi gombás bőrfertőzése irányítja a figyelmet kedvencünk tünetmentes gombahordozására.
A fertőződés bekövetkezhet beteg állattal való érintkezéssel, gombaspórákat tartalmazó tárgyak vagy fertőzött talaj közvetítésével.
Tipikus esetben különböző kiterjedésű, többnyire kerek, ovális, erősen korpázó, pikkelyező,
letöredezett szőrszálakat tartalmazó vagy szőrtelen foltok mutatkoznak gyakran az orrháton, a mellső lábakon, a törzsön.
A kezdeti elváltozások nem viszketnek. A gombás fertőzések kezelése több hetet vesz igénybe.
A fertőzés megelőzhető egy speciális, gomba elleni vakcinával.

Kölykök oltási programja:
Az oltásokat 6-8 hetes korban célszerű elkezdeni. Az alapoltások két parvo vírusos bélgyulladás elleni és két, a szopornyicát is tartalmazó kombinált oltásból állnak,
amelyek kb. két hét különbséggel kerülnek beadásra. Ez alatt az idő alatt még nem alakul ki megfelelő védettség a vírusos betegségekkel szemben,
ezért a kölyköt nem szabad a 4. oltás előtt az utcára kivinni.
Létezik olyan oltóanyag, amelyből két oltás megfelelő védettséget ad, ezáltal a „szobafogság” ideje lerövidíthető és még a coronavírusos bélgyulladás ellen is véd.
Az alapoltások után három és négy hónapos kora között a kölyök meg kell, hogy kapja az első veszettség elleni oltását.
A betegségekkel szembeni minél teljesebb védettség eléréséhez választható a Lyme borreliosis és a bőrgombásodás elleni oltás.
Mindkét oltást két hét különbséggel ismételni kell.
A nagyobb kutyaközösségekbe, kutyaiskolába, panzióba, kiállításra járó kutyákat érdemes a kennel köhögés ellen is oltatni.
Második veszettség elleni oltását a kölyöknek 10 hónapos koráig meg kell kapnia.
Egy éves kor fölött évente egyszer kell a kutyákat oltani.